• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • Legyetek hálásak, örüljetek, mert Isten és az emberek hisznek bennetek

Legyetek hálásak, örüljetek, mert Isten és az emberek hisznek bennetek

November 15-én minden a 12-edikesekről szólt. A szalagavató ünnepségre olyan sokan jöttek el, elegáns papák, ondolált mamák, illatos nagyik és habos ruhás hugicák, hogy a templomban szinte állóhely sem maradt, az oltárt pedig, szokás szerint a végzősök komoly, ünnepélyes koszorúja övezte.
Holczinger Ferenc SJ igazgató atya a hálát és az örömet emelte ki szentbeszédében. (Fényképalbum ITT) "Hálás vagyok értetek, a szüleitekért, tanáraitokért, és hogy ma együtt ünnepelhetünk. Sokan bizalommal vetik az Ige magvait, mert bíznak bennetek.” 


Ferenc atya biztatta a végzős diákokat, váljanak termékeny talajjá, és törekedjenek arra, hogy ne a rabszolgák széles útján járjanak, hanem válasszák a keskeny utat, és érjenek szabad, áldozatkész, bátor, kitartó, másokért élő emberekké.
Az iskolaigazgató atya megköszönte a pedagógusoknak, hogy minden viszontagság ellenére, hűségesen vetik az Ige magvait, és bizalommal nevelik a fiatalokat. A végzősöket pedig így buzdította: „Ma este és majd ez után is legyetek hálásak, örüljetek, mert Isten és az emberek hisznek bennetek. A közösségnek és a hazának szüksége van rátok. A szalagot ezzel a tudattal viseljétek, legyen a szalag és a ti jellemetek jel, mely hálával és örömmel tölti el azokat, akikkel találkoztok.”
A szalagokat András Attila SJ atya áldotta meg, majd az osztályfőnökök egyenként feltűzték azokat a diákok mellére. A végzős diákok, mellükön a szalaggal, néhány másodpercig büszkén, szemlátomást megilletődve, egyedül néztek szembe az összegyűlt sokasággal. Holnaptól a kabátjukra tűzik ki, hogy lássa mindenki, ezek a jezsusok néhány hónapon belül felnőttek lesznek.
A tizenkettedikesek műsora kedves, saját életükből vett jelenetekből állt, melyek között időnként felhangzott az Úr hangja, majd egy énekelt imádság válaszként az Úr szavára. Boronkai József atya gyönyörű orgánumával tökéletes Jézus imperszonátornak bizonyult – az idősebbekben felidézte ugyanazt a hangulatot, mint amikor hajdan Sinkovits Imre volt az Úr hangja az Ember tragédiájában. Herpainé Velkey Klára tanárnő és Varga Péter tanár úr segítségével a tizenkettedikesek egyedi, vidám, szellemes, megható, tartalmas műsort állítottak össze.
A tizenkettedikes lányok valóságos átöltöző művészek voltak ezen az estén, hiszen egyenruhából palotás-ruhába, abból estélyibe, aztán tornadresszbe, majd a latin táncokhoz a megfelelő kosztümbe, aztán megint estélyibe bújtak, sőt, volt, aki még néptánc ruhába is átöltözött, mielőtt véglegesen magára vette a kis- vagy nagyestélyi ruháját, melyet olyan nagy gonddal választott ki anyukájával élete első nagy báljára.
A Loyola étterem, mint mindig, Papp Attila élelmezésvezető irányításával és az ügyes tizedikesek pincérkedésével ünnepi terülj asztalkámmal szolgált. A 12-edikes mamák és nagyik pedig annyiféle sütit varázsoltak az asztalokra, ahányan csak voltak, tehát szó szerint százféle házi készítésű desszertből és sós süteményből lehetett válogatni. Még szerencse, hogy a Miskolci Balogh Zoltán és Zenekara olyan talpalávalót húzott, hogy aki nem volt rest, hajnalig táncolhatott, és leugrálhatta a sok kalóriát.
Mozgó Endre és Spisák Csaba tanár urak fáradhatatlanul, hajnalig szolgáltatták a háttérben megbújva a technikai segítséget, hangosítást, világítást, és Polák Péter nevelési igazgató helyettes úrnak legtöbbször csak hűlt helyét láttuk, illetva a hangját hallhattuk, amint a székpakoló, asztalhurcoló diákokat koordinálta.
A jezsuitás szalagavató hagyománya huszonöt év alatt csiszolódott ilyenné. Nem is elég ezt egyszer átélni, ezzel egyetértenek a tanárok, akik évről-évre, soha nem unják meg, és ezt bizonyította az is, hogy számos öregdiákunk is visszatért, hogy együtt ünnepeljenek az éppen sorra kerülő nemzedékkel.
A palotás, a tornász lányok akrobatikus, művészi bemutatója, Bőke Fruzsina éneke, az álruhás Bodzavirág énekegyüttes meglepetése, a vidám, pörgős osztálytáncok, az osztályfilmek, és Bobcsákné Berzi Ibolya tanárnő teremdíszítés-csodája, mely a tornacsarnokból báltermet varázsolt, mind-mind hozzájárultak, hogy az estély kivételes, meghitt és feledhetetlen legyen. A bál egyik legszebb pillanata volt, amikor a délceg végzős fiúk karjukon ragyogó mamáikkal, és a büszkén feszítő apukák, mára észrevétlenül szépséges hölggyé cseperedett leánykáikkal keringőztek.
Hamarosan elkészülnek Majó Márk tanár úr képei is. (Szelenge Judit)

Last modified on Monday, 03 December 2018 12:20