• Programok
  • Beszámolók
  • Rendezvények
  • Mire hív bennünket az Isten most? – Szentmisével indult a 25. jubileum

Mire hív bennünket az Isten most? – Szentmisével indult a 25. jubileum

P. Holczinger Ferenc SJ igazgató atya visszaemlékezett arra, hogy 1993-94-ben hogyan vállalták el a magyar jezsuiták a miskolci gimnázium alapítását. Személyes vallomását osztotta meg az egész iskolával. Őszinte, szívből fakadó szavai magával ragadták az egész közösséget, az ötödikesektől a tizenkettedikesekig, a tanárokat, a munkatársakat, még az építkezésen dolgozó munkások is érdeklődéssel hallgatták az állványokról. (Képek ITT). Ferenc atya szentbeszédének főbb gondolatai: „Mi, novíciusok és tanuló rendtagok hevesen tiltakoztunk, amikor...

az öreg atyák felvetették, hogy elvállaljuk egy új jezsuita gimnázium fenntartását Miskolcon. Alapítóink, Dr. Seregély István érsek, Dr. Velkey László orvos és Horváth Tibor, Ádám János, Nemesszeghy Ervin jezsuita atyák valami olyat láttak, amit mi akkor el sem tudtunk képzelni.”
„Rengeteget vitatkoztunk, még 1998-ban is. Nem tartottuk alkalmasnak magunkat, tele voltunk aggodalommal, félelmekkel. Hogyan fogunk mi egy keresztény iskolát működtetni ezen a lakótelepen, pont Miskolcon, ahol még küzülünk senki sem járt, és amelyről csak annyit hallottunk, hogy nem valami vallásos környék?”
„Jézus azt mondta, hogy ő a világ világossága, és a bölcs atyák ennél a világosságnál sokkal messzebbre és sokkal tisztábban láttak, mint mi, fiatalok; ők látták a jövőt. Hálás vagyok most ezeknek a bölcs, öreg atyáknak, csodálattal tartozom nekik. Mi fiatalok, csak az adott helyzetet láttuk valamennyire, olyanok voltunk, mint a farizeusok és az írástudók. Nem igazán láttuk az értelmét ennek a döntésnek.
Mi szerettünk volna inkább kedves dolgokat tenni, például lelkigyakorlatokat adni, amivel kedvesek leszünk majd az emberek szemében, azt akartuk, hogy hogy az emberek szeressenek minket. Nem igazán akaródzott belemenni egy olyan vállalkozásba, ahol küzdelmes, nehéz lesz a dolgunk. Ezt a küzdelmet az édesanyák jól ismerik, megszületik a kisbaba, akkor nagy az öröm, és utána rögtön elkezdődik egy állandó küzdelem, amely 25-30 évig is eltart. Az iskola is ilyen, szüntelen küzdelemmel jár, az ember nem is mindig népszerű, és mi, akkori fiatal jezsuiták ezt nem nagyon akartuk. Gondoljatok csak bele, alig voltunk idősebbek, mint a tizenkettedikesek... nem akartunk mi ilyen küzdelembe belefogni, például szabályokat erőltetni másokra..."
"De a Teremtő Isten teremtésre hív meg bennünket. A teremtés pedig fáradozással, munkával, feszültségekkel jár együtt. Az öreg atyák pedig bölcsen, Istenre hagyatkozva belevágtak ebbe az új munkába. Ma már alig vannak közöttünk, csak Csókay Károly atya van itt most is velünk. Az alapítók, Dr. Seregély István érsek, Dr. Velkey László orvos, Horváth Tibor, Nemesszeghy Ervin, Ádám János atyák, Bölkény Zsuzsa tanárnő, sőt néhány diákunk is, már odaátról ünneplik velünk a 25 éves jubileumot, és onnan segítik iskolánkat a küzdelmekben.
A jubileum nemcsak visszatekintésre való, hanem bátorítás, előre tekintés a jövő felé is. A 90’-es években az akkori magyarok nem éltek jólétben, sok kihívással kellett szembe nézniük, de volt bennük egy erős vágy, szomjúság Istenre.
Manapság más kihívások előtt állunk. Jó dolgok vesznek körül bennünket, tele vannak az üzletek, kényelmes a tömegközlekedés, kényelmes, jó kis világban élünk, bár nekünk is vannak küzdelmeink. Az emberek ma egyre kevésbé nyitottak a vallásra. Az ember azt hinné, hogy amikor jól mennek a dolgok, szeretni is könnyebb, de nem így van."
"Krisztus világosságánál lássuk meg, hová hív bennünket az Isten. Merre küld? Mi a feladatunk az egyre javuló, egyre kényelmesebb körülmények között? Minket mire hív Isten, amikor minden erőfeszítés arra irányul, hogy a mi életünk kényelmes legyen, hogy nekünk jó legyen, hogy magabiztos, kiteljesedett jövőt tudjunk magunknak felépíteni? Hol lehetünk hasonlóak az akkori nagy öregekhez, akik nem a saját kényelmükkel törődtek, hanem mindenek ellenére bevállalták a nagy feladatot?
Az elődeink hitték, hogy Isten nagyobbra hívta őket, és mertek Istenre hagyatkozni. Merjünk mi is bízni abban, hogy a szívünk legmélyén ott van az igazi vágy, amire hagyatkozhatunk, a vágy Istenre, és arra, hogy az életünk több legyen, mint a látszat...” 2019. április 8. (Szelenge Judit)

Last modified on Tuesday, 09 April 2019 13:38