• Programok
  • Beszámolók
  • Projektek
  • Mennyire vagy sötétzöld? - Földrajzos hétvége Abaújszántón

Mennyire vagy sötétzöld? - Földrajzos hétvége Abaújszántón

“Ha a céókettő eléri a 450 pépéem szintet, tuti mind meghalunk. Vagy mégsem?” Nyolc diák vérremenő vitája sem tudta eldönteni azt, ami egyébként a világ nagyjait is megosztja, illetve a sötétzöldtől a teljes szekpticizmusig széles skáláján szórja szét. Agytornának mindenesetre érdekes volt, amikor nyolc nyolcadikos arról vitatkozott, hogy az a bizonyos “Kellemetlen” igaz-e, vagy nem is. (Képekért KATT IDE)
Április első hétvégéjét iskolánk nyolc...

földrajz szakkörös tanulójával Abaújszántón töltöttük. Az egész éves tehetséggondozó szakkörhöz hasonlóan a hétvége középpontjában is a fenntarthatóság és környezetünk védelme állt. Igyekeztünk a gyerekek számára olyan feladatokat előkészíteni, melyek révén aktív és élményszerű lehet számukra a tanulás.
A témához kapcsolódóan elsőként a Kellemetlen igazság című filmet nézték meg, ami alapján később megszerveztük a “sötétzöldek” és a “szkeptikusok” vitáját. Ennek során a két négy fős csapatnak tíz-tíz előre megírt érvet kellett internetes kutatást követően tényekkel alátámasztania, illetve megcáfolnia . A vita igazán magas színvonalú volt, diákjaink olyan természet- és társadalomtudományi összefüggésekre világítottak rá, melyek ismerete kortársaik között ritkaságnak számít.
Meglátogattuk a gibárti vízerőművet is, ahol a diákok testközelből figyelhették meg, hogy miként alakítják a vízenergiát elektromos árammá. Ezen kívül térképészeti feladatokat oldottak meg, kitalált országokat jellemeztek, és Földünk különböző pontjairól származó természeti és társadalmi jelenségeket tematikusan ábrázoló fényképekről is tartottak rövid beszámolókat.
A hétvége a tanulás mellett a közösségépítésről is szólt, a feladatok közötti szabadidőt a csocsó és a pingpong asztal mellett, illetve a trambulinon töltötték diákjaink. A péntek délutáni napsütésben útba ejtettük a boldogkői várat, a szombati esős időjárás viszont nem igazán kedvezett a szabadtéri programoknak. Vasárnap délelőtt is még felhős, ködös időben indultunk túrázni a közeli Sulyom-dűlőre, azonban mire felértünk kiderült az ég, s a kilátás kárpótolt bennünket.
“Nekem nagyon tetszett ez a hétvége, mert jó programok voltak és egy percig sem unatkoztam. A boldogkői vár látogatása és a sötétzöld vs szkeptikus ,,vita" volt a kedvencem és a legemlékezetesebb is szerintem. A társaság nagyon jó volt és kreatív, ötletes feladatokat oldhattunk meg. Az utolsó napi kirándulás is tetszett és olyan jó, hogy a sok iskolai óra mellett lehet ilyen hétvége is, amikor egy jó hangulatú társasággal öröm tanulni.” (Szélyes Dávid 8.a)
A hétvége a Nemzeti Tehetség Program keretében elnyert pályázati forrásból (NTP-MTTD-18) valósult meg.
(Udvarhelyiné Hyross Amelita és Simkó Krisztián földrajz szakos tanárok)

Last modified on Monday, 15 April 2019 14:32