• Pedagógia
  • Tehetséggondozás
  • Verseny beszámolók

Szabó Alexa 2017. július 31-én Székesfehérváron háromtusa egyéni országos bajnok lett U15 korosztályban. Alexa eddig is minden évben kiemelkedő eredményeket ért el, először kéttusában, most pedig háromtusában is, vagyis ettől az évtől a futás és az úszás mellé a lövészet is hozzáadódott. Csak mellékesen tette hozzá, hogy idén már versenyzett 3 évvel idősebbekkel is, vagyis négytusában (vívás adódik az előző három sportághoz), és az országos bajnokságon 7. helyezett lett. Alexa lovagolni is nagyon szeret, de arra még várnia kell, kb. 16 éves koráig, hogy lovaglásban is versenyezhessen, vagyis a teljes öttusában is megmutathassa, mire képes. "Addig csak otthon lovagolok." A kérdésre, hogy mikor lesz a következő veresny, rövid gondolkodás után rávágta: két hét múlva. Sok erőt és sok sikert kívánunk tehetséges élsportolónknak!

Last modified on Monday, 25 September 2017 15:37

Szinte már megszoktuk, hogy Beszti, vagyis a 8.B osztályos Beszterczey Kristóf minden évben komoly győzelmekkel tér haza a környező sípályákról.  A Magyar Sí Szövetség honlapján a Callberg SE sízője sportolói pályafutásának kezdeteiről, saját magáról és sikereinek titkáról beszél. 

Wednesday, 05 July 2017 09:16

Kétszeres ALL STAR 5-ös - Vukicevic Mila

Vukicevic Mila 6. s-es tanulónkat beválasztották a D-4-es korcsoport legeredményesebb öt játékosa közé Debrecenben, a IV. korcsoportos lány kosárlabda diákolimpia országos döntőjén. Két évvel fiatalabb, egy fejjel alacsonyabb, (a képen balsról a második) de mindez nem számít, Mila nemcsak saját korcsoportjában kapta meg az All Star Ötös címet, hanem egy korcsoporttal feljebb is a legjobbak között van! Gratulálunk!

Last modified on Wednesday, 05 July 2017 09:32

Mezőberényi, II. korcsoportos bajnoki címük megszerzése után két évvel idősebb csapatok közt is megállta helyét lány kosárlabda csapatunk, amikor a IIV. korcsoportos kosár diákolimpia országos döntőjén, szoros küzdelem után, mindössze 2 és 3 pontos vereségekkel a negyedik helyet szerezték meg. Június 22-én azért nem hallhatták az évzárón az ünneplő iskola vastapsát, mert éppen Debrecenben versenyeztek. Vukicevic Milen kosárlabda szakedző így számolt be a versenyről:

Last modified on Wednesday, 05 July 2017 10:32

Németh Csenge 11. A osztályos diákunkról tudjuk, hogy kitűnő tanuló, imádja a nyelveket, tud angolul, németül, tanul kínaiul és eszperantóul, fuvolázik, és kreatív. Turizmus-vendéglátás szakon készül továbbtanulni. A Hebe Kft. országos onlájn olvasó versenyén Szabó Magda Az ajtó című könyvét dolgozták fel a résztvevők. „Három fordulós verseny volt,

Last modified on Friday, 16 June 2017 15:24

A csapat tagjai: Arad Eszter 5. S, Borbély Blanka 6. S, Földi Boglárka 6. S, Gál Nikolett 6. S, Hegedűs Aténé Kata 6. S, Hudák Lilla 6. S, Hutka Luca 6. S, Marincsák Anna 6. B, Szabó Zsanett 6. S, Szarka Edit 7. B, Szemerszki Mária 6. A, Vukicevic Mila 6. S. Felkészítő: Vukicevic Milen

Last modified on Wednesday, 05 July 2017 09:40

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016" címet hat jezsuitás diáknak ítélték meg ebben az évben. A hat név - Bajáky András Olivér (11.B) (műkorcsolya), Feczkó Csanád (10. B), Feczkó Botond (12. A), Kövesi Karina (8. B), Gecsei Dorottya (8.B) (judo) és Vécsei Réka (8. A) (úszás) nem okoz meglepetést, hiszen évek óta büszkén kísérjük figyelemmel sportolói sikereiket és kiváló tanulmányi előmenetelüket. Feczkó Csanád és Kövesi Karina olyan magas pontszámot értek el, hogy bekerültek azon kevesek közé is, akik az oklevelet személyesen vehetik át 2017. június 16-án, pénteken, 11 órakor a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében, a díjátadó ünnepségen.

Last modified on Friday, 09 June 2017 13:44

A Katolikus Pedagógiai Intézet országos pályázatot írt ki a Szent László év tiszteletére, a katolikus iskolák diákjai számára, (számtalan tantárgy mellett, többek között tárgyalkotás kategóriában). A pályázat kiírói elsősorban olyan tárgyakat vártak az ifjú tervezőktől, melyek segítik továbbéltetni az ünnepelt szent emlékezetét.
A zsűri döntése alapján a MÁDLI BOGLÁRKA által készített „Tárnics” című teásdoboz 1. helyezett lett a 9-12. és 13-14. évfolyamos kategóriában.
A GILÁNYI ANNA által készített „Még üres, majd megtelik” című alkotás különdíjas. Az ünnepélyes díjkiosztóra 2017.május 29-én került sor a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A díjakat Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa adta át. A díjazott alkotásokból Győrben nyílt kiállítás. 
A zsűri véleménye a pályaművekről:

Gulya Orsolya (7.b), Tóth Ágnes (8), Hegedűs Aténé Kata (6. s), Földi Boglárka (6. s), Vukicevic Mila (6. s), Szemerszky Mária (6. b), Szarka Edit (7. b), Borbély Blanka (6. s), Hutka Luca Sára (6. s), Gál Nikolett (6. s), Marincsák Anna (6. b), Arad Eszter (5. s), Hudák Lilla (6. s.), Szabó Zsanett (6. s).
Bár a csapatban csak két játékos tartozik hivatalosan a D4-es korcsoportba, a többiek D3-asok, a szabály megengedi, hogy fiatalabb játékosok játszhatnak egy korcsoporttal följebb;

Csapat: Vass Zoltán, 6. s, Gadus Bogdán 5. s, Buza Balázs 6. s, Geszti Imre 6. s, Kövessy Tamás 6. s, Mindszenti Ákos 6. s, Megyesi Márk 6 s. Szalay Boldizsár 6 s, Veit Milán 6. s, Takács Kristóf 5. s, Papp Dominik, 6. a, Kovács Bálint 7. Felkészítő: Vukicevic Milen, aki nagyon elégedetten számolt be a csapatról: "Fiaink sikeresen szerepeltek ebben az évben,

Last modified on Friday, 02 June 2017 08:58
Page 1 of 8