Czár Anna jól halad a siker útján - országos rajzverseny 3. helyezés!

Czár Anna 10. c osztályos tanulónk 3. helyezést ért el az országos képregény rajzoló versenyen "A siker útja című alkotásával és a képregényt népszerűsítő plakát tervvel. (Katt IDE!) Anna terve az első fordulótól kezdve elnyerte...

a zsűri tetszését így továbbjutott a verseny 2. fordulójába, ahol a képregényt öntötte végleges formába, majd 3. fordulójába, melyet Badacsonytomajban rendeztek meg május elején. A Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett országos verseny első fordulójára több száz pályamű érkezett. A döntőben a képregényt reklámozó plakát készítése volt a feladat. A verseny újdonsága, hogy az elkészített pályaműveket szóban is bemutatták a versenyzők a szakmai zsűri előtt, vagyis nemcsak a szép rajz, ütős képi megjelenítés, hanem a művek ismertetése, az előadásmód is megmérettetésre került. Anna, mint már tőle megszoktuk, most is egyéni megközelítéssel fogott hozzá a feladathoz, éskorosztálya számára különösen érdekes, értékes témát választott, egy fiatal lány útkereséséről rajzolt képregényt. A fiatalok egyik legfontosabb feladatára hívja fel figyelmünket a döntőben készített plakát is, melynek üzenete: Találd meg az utad! Gratulálunk a kimagasló eredményhez Annának és felkészítő tanárának: Vincze Judit tanárnőnek!

Last modified on Friday, 17 May 2019 16:37