Briczky Maja és Ungvári Zsófia – nemzetközi szinkronkorcsolya bajnokok a Jégvirággal!

Briczky Maja és Ungvári Zsófia 5/B osztályos tanulók, a Jégvirág Korcsolya Klub sportolójaként, juvenile korcsoportban nemzetközi bajnokok lettek Salzburgban, a 2019. január 18-20. között megrendezett Mozart–Amade Cup versenyen. Ez Európa egyik legjelentősebb szinkronkorcsolya versenye. A nyertes műsorszám ITT megtekinthető. Maguk mögé utasítva 6 csapatot (köztük 3 cseh, 2 német és 1 osztrák...

 indulót), a lányok büszkén álltak a dobogó első fokán. Kemény felkészülési munka van a hátuk mögött. Műsoruk ITT megtekinthető.
Maja 6 éve szinkronkorcsolyázik, még a Vörösmarty Általános Iskolában kezdett el sulis jég edzésre járni. Zsófi pedig még csak 3 hónapja, de ő is otthon van a jégen, hiszen négy előtte 4 évig a DVTK-ban műkorcsolyázott.
„A szinkronkorcsolya azért tetszik, mert oda kell figyelni egymásra, az egész csapatra. Jó csapatban sportolni, mindig van ott 1-2 barát.”
A csapatban 19 lány korcsolyázik együtt, másodikosoktól ötödikesekig. „Az edző úgy rendez el bennünket, hogy ne legyen feltűnő, mennyivel magasabbak vagyunk a kicsiknél.”
Maja és Zsófi már tagja a Basic Novice csapatnak is, ahol ők inkább „kicsik,” hiszen a csapatban 10-14 évesek koriznak. „Csupa lányok vagyunk, pedig jöhetnének fiúk is. De most éppen nincsenek.” Azóta már az Országos Bajnokságra készülnek, melyet majd Budapesten a Vasas Jégcentrumban tartanak.
Gratulálunk a lányoknak és Huszár Diána és Gál Anna edzőknek!

 

 

 

Last modified on Tuesday, 05 February 2019 15:16