A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium pályázatot hirdet ének-zene, matematika-bármilyen szakos pedagógus munkakör betöltésére.
Szeretettel várom az iskola tanulóit a tornatábor első turnusára.
A fényiseknek a tábor díja 12900Ft. Rajtuk kívül haladók jöhetnek még ebbe a táborba.
A második tábor kezdők és külsősök részére lesz megrendezve.
További részletek a plakáton!
Virosztekné Szakál Ildikó
Ferenc pápa az előre megírt ötoldalas beszédét lerövidítette, mert azt „túl hosszúnak és unalmasnak talált a diákok számára”, ezért csak összefoglalta. Az eredeti beszédet aztán átnyújtotta az olasz tartományfőnöknek és P. Federico Lombardi SJ szóvivőnek, hogy tegyék hozzáférhetővé mindenki számára, hisz annak tartalma hivatalos üzenet marad ezután is.
A gimnáziumban sokan tesznek azért, hogy ilyen szép környezetben töltsük el napjainkat. Fontos mindenki számára a szelektív hulladékgyűjtés is! A városban meghirdetett papírgyűjtésben a középiskolai kategóriában iskolánk tanulói I. helyezést, szárazelemgyűjtésben II. helyezést értek el.
Továbbra is bánjunk tisztelettel a környezetünkkel!
Iskolánk kiemelkedően szép eredményeket ért el a Mezzofanti országos nyelvi versenyen. Az írásbeli fordulón 26 diákunk indult angol és német nyelvből, ebből az országban egyedülálló módon 8 diák jutott a szóbeli döntőbe német nyelvből. A versenyen a következő eredmények születtek:
Iskolánk "D-Bait" csapata 2. helyezést ért el március 19-én a "Szóval?!" Országos Vitverseny észak-magyarországi regionális döntőjén, amelyet Egerben rendeztek meg. A csapat tagjait (Tóth Judit, Lábadi-Breuer Péter és Juhász Bence) Löveiné Árva Melinda tanárnő készítette fel, jelen voltak még iskolánk szurkolói is, akik között reményeink szerint a sikeres szereplést követően többen kedvet kaptak a folytatáshoz. Iskolánk "D-Bait" csapata bejutott az országos döntőbe. Gratulálunk!
Sikeres hétvégét zártak a kémia versenyen induló diákjaink.
Közülük az országos versenyen is eséllyel induló tanulók is vannak. Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.
A 2012-13. évi Dürer Matematika, Fizika és Kémia csapatverseny országos döntőjében csapatban versenyeztek diákjaink, ahol eredményesen szerepeltek.
Iskolán tanulói a Zrínyi Ilona és a Gordiusz matematika verseny megyei döntőjébe jutottak, ahol eredményesen helyt álltak, Oláh Soma és Gajdócsi Gergely a döntőbe jutott.
Iskolánk ezzel a 8 évfolyamos gimnáziumok versenyében, a régióban a 2. helyet szerezte meg.
Február 28-án rendezték meg a Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny megyei döntőjét. Iskolánkat két diák, Nagy Tímea 12.C (Felkészítő tanár: Soltész Ágnes) és Fedor Dávid 11.B (Felkészítő tanár: Löveiné Árva Melinda) osztályos diákok képviselték.
Fedor Dávid II. helyezést ért el. Ez az eredmény feljogosítja arra, hogy áprilisban részt vegyen a Győrben megrendezendő országos döntőn.
Iskolánkból nemrégiben három csapat vett rész a XII. városi fizika csapatversenyen, a Diósgyőri Gimnáziumban. 12 feladatot kellett megoldani 1 óra leforgása alatt a 3 fős csapatoknak, majd 15 perces fizika műveltségi feladatsor következett.
III. helyezett: Hatala Imre, Homolya István, Deme Barnabás
V. helyezett: Gajdócsi Gergely, Szabó Diána, Egész Dénes
VII. helyezett: Dudás Benedek, Fodor Tamás, Baumgartner Bence
Felkészítő tanárunk Gonda Gáspár tanár úr volt, akinek köszönjük kitartó munkáját.